CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Ünnepi nap volt a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban november 24-e, mert a Kórházlelkészi Szolgálat közreműködésével a Pest Megyei Flór Ferenc Megyei Kórház is csatlakozott az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő világméretű szentségimádáshoz. Mivel a kórházban nincs kórházkápolna, így különleges az alkalom, hogy az Eucharisztia jelen volt az egészségügyi intézményben.Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta, lelkigondozók gondolatait olvashatják az alábbiakban.
Krisztus Király ünnepét megelőző szombaton, dr. Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkész mutatta be a legszentebb áldozatot, majd a szentmise után egy órás szentségimádást vezetett a résztvevő betegeknek és dolgozóknak. A kórházlelkészi szolgálat lelkigondozói és önkéntes beteglátogatói segítettek abban, hogy aki szeretne részt venni az alkalmon, lejusson a szentmisére és az imádságra.
„Felemelő és boldogító volt az Eucharisztia előtt lenni. Elmondani és letenni örömünket, fájdalmunkat, kéréseinket, dicsőíteni az Urat. Ebben segítettek Artúr atya imái, és az Oltáriszentségről szóló énekek valamint a csönd” – mondták el a résztvevők.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
Váci Egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »